AutóKiemelt bejegyzések

A Mustangok ihletik a Ford első igazi villanyautóját

A Ford jelenleg is gőzerővel dolgozik az első olyan elektromos autóján, amelyet teljes mértekben az alternatív hajtásra építenek. Az amerikai autógyártó már korábban elárulta, hogy a Mustangokból merítenek ihletet az első villanyosukhoz, amely a hírek szerint crossover köntösben érkezik.

A Fordnál elsőként a teljesítményt tartják majd szem előtt, de hatótávból is valami kecsegtetőt szeretnének mutatni. Eddigi elmondásuk alapján 480 kilométeres hatósugarat céloznak majd meg.

Ma megkaptuk az első sejtelmes vázlatot is a villanyosról, amelyen jól látszódnak a Mustang hátsó lámpái. Ez az első, hogy a Ford megmutat valamit az első igazi villanyosából.

Az autó ugyan még a fejlesztés korábbi stádiumában van, de a névre már lehet egy tippünk. Amikor a Tesla a Model 3-on dolgozott, akkor Elon Musk Model E néven szerette volna elindítani az olcsóbb villanyautóját, hogy az S és az X között kijöjjön a SEX szó. A jelentést később a Model Y formálta volna „szexivé”.

A Ford azonban lebeszélte a Teslát az ötletről, mondván, hogy ha bevállalják a Model E-t, akkor perelnek. Szerintük ugyanis ez már túl közel állt a Ford névadási szokásaihoz. Lehet, hogy nem véletlen szerették volna szabadon tartani a Model E-t?

Két év múlva minden kiderül, hiszen az amerikai autógyártó 2020-ban tervezi piacra dobni a készülő villanyost.

Ajánlott cikkek

Close
Close