Kiemelt bejegyzésekTech

A HONOR három vezető technológiáról rántotta le a leplet

Új fejezet nyílik az okostelefonos fényképezés, a teljes képernyős kijelző és a mobilos internetezés történetében. és az okostelefon élmény történetében.

A napokban a vezető okostelefon e-brand, a Honor három úttörő világelső technológiát jelentett be a cég globális éves médiatalálkozóján, a H Queen’s művészeti központban, Hong Kong-ban.  A GPU Turbo sikere után a Honor nem csupán egy, hanem három világelső technológiával – a 48 megapixeles főkamerával, a Honor All-View kijelzővel és a Magic Turbo-val– lepte meg a telefonipart.

A Honor elsőként mutatott be 48MP-es hátlapi kamerát okostelefonon, ezzel forradalmasítva az okostelefonos fényképezést. Ez lenyűgöző képminőséget és részletességet jelent még akkor is, ha a felhasználó belenagyít a felvételekbe. A kamera Sony IMX586 szenzorral rendelkezik, a technológiát pedig mesterséges intelligencia is segíti, amelyet a Kirin 980-as chipset lát el megfelelő számítási teljesítménnyel. A felhasználók ennek eredményeképp páratlan fotóminőséget, illetve részletességet tapasztalnak majd meg, ami felveszi a versenyt az SLR kamerákkal.

A Honor nemcsak kamera technológiában, hanem kijelző kivitelben is nagyot újít a Honor All-View Display bemutatásával, a világ első kijelzőbe épített kameradizájnjával. A komplex, 18 rétegű kijelzőbe épített előlapi kamerával a kijelző kihasználtságának aránya közel 100 százalékra nőtt, így az innovatív Honor az All-View megoldással új fejezetet nyit a teljesképernyős megjelenítés evolúciójában. A Honor képernyő kihasználtság iránti elkötelezettsége egészen az első 18: 9-es keret nélküli képernyőtől, a második éra szenzorszigetes trendjén keresztül, az új, forradalmi harmadik korszakig vezet.

De ez még nem minden, hiszen a Honor a mai napon bejelentette a Magic Turbo-t is, ezzel új szintre emelve az okostelefon élményt főként a folyamatosan online felhasználóknak kedvezve. Az AI és a “big data” technológiákkal együttesen a Magic Turbo folyamatosan elemzi a felhasználó szokásait és a hálózati feltételeket annak érdekében, hogy mindig a legjobb internetezési élményben legyen része, ennek jegyében gördülékenyen vált Wi-Firől 4G-re vagy fordítva, gyors letöltési sebességet biztosít az egyes hálózatokra való átkapcsolódás közben is.

A három újdonság bejelentése példázza a Honor bátorságát és elkötelezettségét az újítások terén. „Technológiai iránymutatóként, a Honor továbbra is az innováció és a szaktudás korlátait igyekszik tágítani. Törekszünk arra, hogy folyamatosan biztosítsuk a technológia legfrissebb vívmányait a világ számára, és kivételes élményekkel örvendeztessük meg felhasználóinkat” – mondta George Zhao, a Honor elnöke.

A mai sajtókonferencián nyitotta meg kapuit a “Művészológia” (“Artology”) kiállítás is, ahol az egyik legkiemelkedőbb malajziai művész, Red Hong Yi installációi tekinthetők meg, melyekhez 2000 darab Honor okostelefonokból származó üveg hátlapot használt. A kiállítás a dizájn és a technológia egyedülálló fúzióját tárja az érdeklődők elé.

A Honor készülékek széles színválasztéka, gyönyörű formái minden más gyártótól megkülönböztetik, az egyes variációk pedig lehetőséget teremtenek arra, hogy mindenki megtalálja a személyiségéhez leginkább illeszkedő dizájnt. Különleges színekben érhető el például a Kínában már bejelentett Honor 10 Lite, melynek 8 csillogó rétege színátmenetes árnyalatokat kölcsönöz a készüléknek, vagy a mai napon bejelentett fantom kék színű Honor 8X.

A Honor folyamatos fejlesztésekkel és a legjobb felhasználói élményre való törekvésével az elmúlt évben gyorsan növekedett és erős globális pozíciót vívott ki magának. A mai eseményen a Honor bejelentette hivatalos belépését a hongkongi piacra, ahol a Honor 10 lesz az első értékesített modell. A Honor a 2019-es évre még izgalmasabb újításokat igyekszik szállítani mind a technológia, mind a dizájn területén a digitális világ szerelmeseinek szerte a világon.

Forrás: HasználtAndroid

Ajánlott cikkek

Close
Close