AutóKiemelt bejegyzések

A Ford mindent villanyosít Európában

A Ford ezen a héten fektette le az új, amperektől hemzsegő európai stratégiáját. Az amerikai villanyautó a tervek szerint minden modelljéből kínál majd elektromos változatot, kezdve az új Focusszal.

Vadonat új elektromos modellekkel is bővül majd a Ford itteni kínálata, de ami talán még fontosabb, hogy a gyártó szeretné az összes személyautóját valamilyen elektromos hajtásmóddal is kínálni. Korábban több autógyártó is jelentkezett hasonló célokkal, köztük a Volvo, a Jaguar és az Infiniti.

A hasonló tervek pikantériája, hogy a cégek nem jelentik be előre, hogy pontosan mely modelleket milyen szinten villanyosítják, így sok esetben az is elég lehet, ha úgynevezett „enyhe hibrid” rendszerekkel kínálnak egy-két modellt.

Pontosan ezt fogalmazta meg a Ford is, hiszen hivatalosan azt mondták, hogy a Fiestától a Transitig minden modellből kínálnának legalább enyhe hibrid, hagyományos vagy konnektoros hibrid, esetenként pedig tisztán elektromos kivitelt.

Ezen felül a Ford megígérte, hogy 2020-ra az itteni kontinensbe is megérkezik a Mustang ihlette elektromos crossoverjük, amelyet közel 500 km-es hatótávra hangolnak.

Természetesen örömmel fogadjuk az ilyen és ehhez hasonló célkitűzéseket. Bízunk benne, hogy a gyártók komoly és véghez vihető tervekkel indulnak neki a villanyosításnak. Sajnos sok esetben az egyetlen ösztönzéssel az szolgálhat a számukra, ha az EU tovább szigorítja a kibocsátási és fogyasztási előírásokat. Elvégre a Ford döntése is azután következett a kontinensen, hogy az Unió előírta, a harmadával kell csökkenteniük a gyártóknak az autóik széndioxid-kibocsátását.

Forrás: ZöldAutók

Ajánlott cikkek

Close
Close