AutóKiemelt bejegyzések

Akár elektromos változatban is érkezhet az új Corvette

A Chevrolet néhány napja rántotta le a leplet a Corvette legújabb változatáról, amely sok területen szakít a hagyományokkal. Az immáron középmotoros modell Stingray változatában egy 6,2 literes, turbó nélküli V8-as dolgozik a sofőr mögött, és szabadít 495 lóerőt és 630 Nm-t kizárólag a hátsó tengelyre.

Az biztos, hogy nem ez lesz az egyetlen változat, és az is nagyon valószínű, hogy bizonyos szintű elektromosításban is részesül a C8-as Corvette.

A Chevrolet legalábbis elárulta, hogy ezt a modellt már úgy tervezték, hogy adott esetben legyen helye az elektromos hajtásnak is. Enyhe hibrid és plug-in hibrid változatban is gondolkoznak, és az sem kizárt, hogy a tisztán elektromos változatot is fontolóra veszik.

Az egyik újságíró rákérdezett, hogy tervben van-e egy olyan változat, amelyben egy elektromos motor külön az első tengelyt hajtaná, míg a benzinmotor a hátsó kerekeket forgatná. A projekt egyik fejlesztője azt a választ adta, hogy „egyáltalán nem butaság erről kérdezősködni”, utalva arra, hogy gondolkoznak egy ilyen kivitelen is.

A General Motors elnöke, Mark Reuss azt is elárulta, hogy a platform, amelyre a C8 épült, elég sokféle hajtást elbír, így érdemes odafigyelni arra, hogy mit mutat még be a Chevrolet a jövőben.

Forrás: ZöldAutók

Ajánlott cikkek

Close
Close