Furcsa, ám annál jobb ízpáros egy édes, omlós pite tésztában.

Újdonsült Káli-medencei, kis birtokomon a hatalmas gaz mellet van néhány őszibarack fa is. Mivel a telket évek óta senki nem gondozta kissé betegesek, de van, ami így is hozott termést. Az első szüretet múlt héten meg is ejtettem, és a 7 szem barackból négyet ebbe a galette-be sütöttem bele.
Nem vagyok egy nagy őszibarack rajongó, sütiben, vagy lekvárnak sokkal jobban ízlik, mint magában. És, ha már sütök vele, mindig keresek valamit, amivel feldobhatom az ízét. A gyömbér, a fahéj nagyon jól illik az őszibarackhoz, de mivel szeretek kísérletezni, ezért most a tárkonyra esett a választásom, ami elsőre furcsának tűnhet, hiszen az ánizsos ízű fűszert főként savanyúságok és vadhúsok készítésekor használják. Szerintem azonban az őszibarackkal is nagyon jó párost alkotnak.

Hozzávalók a tésztához
200 g liszt
100 g cukor
100 g vaj
1 csipet só
4-5 evőkanál hideg víz

Hozzávalók a töltelékhez
4 szem őszibarack megpucolva, felszeletelve
2 porcukor
1-2 evőkanál morzsa
1 csapott teáskanál morzsolt tárkony
felvert tojás a kenéshez

Elkészítés
A tészta hozzávalóit gyúrd össze, majd nyújtsd ki nagyjából kerek formára. Szórd meg kevés morzsával, helyezd el rajta az őszibarackok szeleteket, ízesítsd a porcukorral és a tárkonnyal.  A tészta széleit hajtsd vissza, kend meg a tojással. Süsd 180 fokon 15-20 percig.

TIPP
Tálald vanília fagylalttal. 

Forrás: Városi konyha