AutóKiemelt bejegyzések

Tesla-szív dobog ebben az 1968-as Porsche 912-esben

Egyre nagyobb divattá válik elektromos hajtással „újjáéleszteni” az autóipar ritka, és olykor már-már elfeledett klasszikusait. A modern villanyhajtás átcsorgása abba az érába, ahol egyszerre már és még nem voltak jelen a villanymotorok, egészen egyedi és izgalmas hétvégi autókat alkotnak.

Ugyanezzel a céllal vásárolta David Bernardo és Michael Bream azt a rozsdásodó Porsche 912-est, amely azóta a hasonló átalakítások egyik nagyágyújává vált. Bernardo számára nem ismeretlenek az ilyen „öszvérek”, hiszen vállalata, a Zelectric Motors régi Volkswagen Bogarak és kisbuszok elektromos átalakításával foglalkozik évek óta. Társa, Bream cége is hasonló területen munkálkodik, és mivel mindkét cég mondhatni jól menő vállalkozássá nőtte ki magát, úgy gondolták, ideje egy jóval egyedibb projekthez fogni.

A Porsche 912-est először teljesen felújították, majd megtervezték a hajtásláncot, amely főként Tesla alkatrészekből tevődik össze. A donor egy Model S P85-ös volt, amelynek hajtásláncának szinte minden egyes elemét a Porsche örökölte, kivéve az akkumulátort. A Model S ugyanis majdnem kétszerannyit nyom a mérlegen, mint a stuttgarti klasszikus, így a 85 kWh-ás csomag helyett egy 32 kWh-ásat tettek a Porschéba, amelyet a megfelelő súlyelosztás érdekében két részre bontottak, és két különböző ponton helyeztek el.

Végeredményül az elektromosra alakította 912-es 550 lóerős teljesítményt kínál, a tulajdonosok elmondása szerint körülbelül 225 kilométeres hatótáv mellett.

A két tulajdonos elárulta, nem mindenki hidal le az átalakítástól, és vannak, akik határozottan nem nézik jó szemmel, hogy villanymotorokat helyeznek az efféle klasszikusokba. Pedig szerintük minden esetben az autó gazdája dönthet arról, hogy mit kezd egy kocsival, még ha az egy nagyon ritka darab is. Mindenesetre Bernardo és Bream elmondta, hogy úgy próbálják végezni a villanyosítást, hogy az autók visszaalakíthatók legyenek az eredeti állapotukra – még ha kevés is az esély rá, hogy valaki így döntene.

Forrás: ZöldAutók

Ajánlott cikkek

Close
Close