AutóKiemelt bejegyzések

Így karambolozott a később felrobbanó Model 3

Mindenkit meglepett a hír, miszerint egy Moszkvában történt autóbaleset után lángra kapott, majd fel is robbant egy Tesla Model 3. Model S tűzesetekről ugyanis már hallottunk – nem is egyszer -, ám kigyulladó, majd fel is robbanó Model 3-ról eddig egyáltalán nem.

Ahogyan azt a híradásokból megtudtuk, az autó sofőrje két gyermekével utazott éppen, amikor az Autopilot irányítása alatt lévő Model 3 egy autómentőnek ütközött. Mint kiderült, mindhárman megsérültek – az apa lába eltört, de a gyerekek szerencsére horzsolásokkal megúszták a balesetet. Ahogyan az a villanyautóknál gyakran lenni szokott, a bent ülőknek volt idejük elhagyni az autót, mielőtt az lángra kapott volna.

Most egy új videófelvétel került elő a balesetről, amin ha nem is tökéletesen, de látszik, ahogyan a Model 3 szinte teljesen figyelmen kívül hagyja az út szélén álló autómentőt. A Tesla fél-önvezető rendszere csupán az utolsó pillanatban fékezett, így közel 100 km/h-ás tempóval történt az ütközés. Ez persze könnyen elkerülhető lett volna mind az Autopilot, mindpedig a sofőr által, ha az utóbbi az előírásoknak és figyelmeztetéseknek megfelelően a rendszer használata mellett figyelte volna a közlekedést.

A sofőr, Alexey Tretyakov éppen ezért korrekten áll a balesethez, és azt mondta, hogy nem hibáztatja sem az Autopilotot, sem a Teslát az esetért, hiszen bevallja, nem figyelt oda a közlekedésre a baleset előtt.

Forrás: ZöldAutók

Ajánlott cikkek

Close
Close